Kevés csapadékot hozó tél után köszönt be a tavasz hazánkban. November folyamán, a

sokéves átlagos csapadék bő 60%-a hullott az országban; a havi csapadékösszeg országos

átlagban ~30 mm volt. Különösen száraz idők jártak ekkor az ország északi harmadára, sok

helyen 10, illetve 5 mm alatti volt a mért érték. A december e téren a novembert is alulmúlta,

ekkor már az országos átlagban csak ~25 mm volt a havi csapadékösszeg, mely a sokéves

átlagnak már kevesebb mint 60%-a volt. A területi eloszlás terén a legkevesebb csapadék a

nyugati és észak-keleti területeken hullott, a legtöbb a Dunántúl és a Duna-Tisza köze déli

harmadában. Az aszályos időjárás januárban és februárban is folytatódott, a sokévi átlagnak

megfelelő mennyiségű csapadék csak délnyugati és észak-keleti tájakon esett, másutt a

legtöbb helyen a sokéves átlag kevesebb mint 30%-a hullott.

A fentiekből adódóan az ország dél-nyugati szegletének kivételével a talajban mostanra

jelentős vízhiány alakult ki (~40–50 mm, de az Alföld több részterületén megközelíti a 100

mm-t).

A főbb vízfolyásaink szintjének további alakulását nagyban meghatározó vízgyűjtőterületi

hóban tárolt vízkészlet jelenleg a Duna esetében a sokévi minimumnak is csak mintegy 40%-

a, az átlagos értéknek pedig tizede, a Dráva esetében a sokévi minimum mintegy 30%-a, a

Tisza esetében pedig a sokévi átlag ~1%-a. Mindezek alapján folyóinkon hóolvadás eredetű

érdemi áradás kialakulása idén sem várható – az utóbbi évek tapasztalatai alapján áradások

inkább a váratlan nagy mennyiségű nyári csapadékhullások után következnek be.

A fenti körülmények nem kedveznek a csípőszúnyoglárvák megjelenését eredményező

időszakos vízborítású tenyészőhelyek kialakulásának. Mind az ártéri, mind a nem ártéri

tenyészőhelyek felszínei is annyira csapadékdeficitesek, hogy az alapján a biológiai

gyérítések indokolttá válása egyelőre nemcsak rövid, de középtávon sem várható.

A jelenlegi időjárási körülmények alapján, amennyiben azokban a tavaszi, vagy kora nyári

időszakban érdemi változás nem áll be, a hosszútávú prognózisok bizonytalanságával ugyan,

de egy szúnyogártalomban kifejezetten szegény szezont is jósolhatnánk. A szúnyoggyérítéssel

kapcsolatos feladatokat azonban jelentősen átalakítja az inváziós fajok megjelenése. Az

inváziós fajok állományai egyre több régióban és településen okoznak lokális

szúnyogártalmakat. A fenti fajok fejlődése a magánterületeken található esővízgyűjtőkben és

hasonló vízterekben történik a legnagyobb egyedszámban. Az inváziós szúnyogok okozta

ártalmak főképp tenyészőhelyeik száz-kétszáz méteres körzetében jelentkeznek – viszont

abból adódóan, hogy egyre több potenciális tenyészőhelyet hódítanak meg, az ártalmuk által

érintett összefüggő területek kiterjedése folyamatosan növekszik. Az inváziós fajok

állományainak lárvagyérítésére kizárólag a lakosság bevonásával van lehetőség (elsősorban a

pangóvizek felszámolása, az esővízgyűjtők szúnyoghálóval való lefedése által). A kirajzó

szúnyogok ellen szervezetten egyedül a kémiai védekezés nyújt érdemi gyérítési lehetőséget –

ugyanakkor bizonytalan eredményességgel (a magánterületen található szúnyogállományok

utca felőli elérhetősége korlátozott). Tekintettel arra, hogy az inváziós fajok egyre inkább

meghatározóak lesznek a szúnyogártalmak megjelenésében, javasolt a kémiai kezeléssel

érintett települések részterületekre bontása és az érintett részterületek gyakoribb kezelése.

Egyelőre a hőmérsékleti viszonyok és amiatt, hogy a kertesházas övezetek téliesítésének

általában részét képezi az esővízgyűjtők használaton kívül helyezése, az inváziós fajok

nagyobb tömegű zavaró hatásával sem kell még számolni. A tapasztalatok szerint az inváziós

fajok tömeges megjelenése inkább a szezon második felében jellemző – akkor viszont

egészen a késő őszi időszakig nagy tömegben és egyre több településen okozhatnak

panaszokat.

(adatok: met.hu, idokep.hu és hydroinfo.hu)

Szerző és fényképek: Pannónia Központ Kft. munkacsoport