Imágók gyűjtése

A leggyakrabban használt csípőszúnyog-gyűjtési módszer a szippantócsővel történő gyűjtés. Legsikeresebben a nőstény imágók csípés közben történő gyűjtésére alkalmazható, de különféle felületre (fal, növényzet stb.) leszállt állat esetében mindkét nem egyedeinek begyűjtésére alkalmazható. A szippantócső egy vastag falú üvegcső, melynek egyik vége levágott csonkakúpként visszahajlik. Gyűjtéskor az üvegcső homorú kúpot képező végét ráborítjuk a begyűjtendő példányra, a műanyag, vagy gumicsőbe szippantva hozzuk létre azt a szívóerőt, mely az imágót az üvegcsőbe juttatja.

Repülő, illetve gyengébb szerkezetű növényzetre leszállt állatokat hálóval gyűjtjük. Mivel a hímek vért nem szívnak, azok begyűjtése általában csak hálózással lehetséges. Az egyedek sérülékenysége folytán a hálózás során az egyeléses gyűjtés a legcélravezetőbb.

Félig automatizált módszer a szén-dioxid csapdával történő gyűjtés. Ennek lényege a nagyméretű melegvérű állatok (~ember) széndioxid kibocsátásának szimulálása. Ez önmagában elegendő a csípőszúnyogok vonzásához és gyűjtéséhez. (Ezen az elven működik több, a szűkebb lakókörnyezet szúnyogmentesítésére kifejlesztett eszköz is.)

Alkalmazott ökológiai kutatások

A csípőszúnyogok ökológiájának kutatása során statisztikai vizsgálatokkal meghatároztuk a hazai csípőszúnyog fajok kapcsolt előfordulásait, a legfontosabb közösség-típusokat, valamint azok szerkezeti jellemzőit meghatározó élőhely-változókat. 

Eredményeink alapján a csípőszúnyog-együttesek szerveződésében leginkább meghatározó tényező az adott élőhely (a) vízborításának állandó, vagy időszakos jellege; (b) a vízfelszín fedettségének mértéke és (c) a vízfelszín árnyékoltsága. Ez alapján eltérő élőhelyi jellemzőkkel, csípőszúnyog együttes-szerkezettel és gyérítési jelentőséggel bírnak a következő tenyészőhely-típusok.

1) Vízállásos gyepek tenyészőhelyei

Humán szempontból nagy jelentőségű tenyészőhelyek. Kezelésük az év bármely időszakában indokolt lehet, akár évi több alkalommal is. A légi úton történő gyérítés bizonyos esetekben alkalmazható, azonban a szer gyakran csak földi kivitelezéssel juttatható ki területükre.

Domináns fajok – Tavasszal: Ochlerotatus annulipes, O. flavescens, O. cataphylla, O. rusticus, Nyáron: Aedes vexans, Ochlerotatus sticticus, [+ A. rossicus (Duna mentén)], [+ O. caspius (Tisza mentén)]

2) Nyílt, állandó vizek

Embert támadó fajok csak kis faj- és egyedszámmal fejlődnek bennük, gyérítési jelentőségük nincs.

Domináns fajok – Culex pipiens, Cx. territans, Anopheles claviger, A. maculipennis

3) Tenyészőhelyek fás vegetációval fedett élőhelyeken

Humán szempontból nagy jelentőségű tenyészőhelyek. Kezelésük az év bármely időszakában indokolt lehet, akár évi több alkalommal is. A gyérítés ártéri ligeterdőkben lombfedettség esetén granulátumos kiszerelésű BTI-vel, légi úton megvalósítandó. Az egyéb erdei élőhelyeken fragmentáltan előforduló tenyészőhelyek feltárása, kezelése rendkívül problematikus, a hatékony kezelésüket biztosító módszer egyelőre nem ismert (ugyanakkor a csípőszúnyog ártalomban és a kezelések utáni visszatelepülésekben kiemelt szereppel bírnak).

Domináns fajok – Ochlerotatus sticticus, Aedes vexans, [+ A. rossicus (ártéri ligeterdőkben)], [+ O. cantans (tavasszal, kora nyáron)]

4) Technikai vizek

Mivel embert támadó fajok csak kis faj- és egyedszámmal fejlődnek bennük gyérítési jelentőségük nincs. Humán szempontból Magyarországon csak akkor kell velük számolni, ha az ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) előfordulását hazánkból is kimutatják.

Domináns fajok – Culex pipiens, [+ Cx. territans, Anopheles claviger, A. messeae]

5) Időszakosan kiszáradó mocsári vegetáció

Humán szempontból jelentős tenyészőhelyek. Kezelésük jellemzően a tavaszi, kora nyári időszakban válik indokolttá, az esetek nagy részében évi egy alkalommal. Területükön a fás vegetáció-foltok minimális mértékű jelenléte miatt a folyadékos BTI készítmények is jó hatékonysággal alkalmazhatók. 

Domináns fajok – Tavasszal: Ochlerotatus annulipes, O. caspius, O. flavescens, O. cataphylla, O. rusticus, O. refiki, Nyáron: Culex pipiens, Aedes vexans, Anopheles maculipennis, Culiseta annulata, Ősszel: Culex pipiens

6) Állandóan víz alatt álló mocsári vegetáció

Humán szempontból nagy jelentőségű tenyészőhelyek tartozhatnak ide. Kezelésük technológiai korlátok miatt azonban nagyrészt nem megoldható (a BTI a vízi növények gyökerén táplálkozó mocsári szúnyog táplálkozási helyéhez nem eljuttatható). 

Domináns fajok – Coquillettidia richiardii, [+ Anopheles messeae, A. maculipennis, Culex modestus]

Térképezés-módszertani kutatások

Hatékony, ellenőrizhető BTI-kezelések csak digitális, térképhelyes tenyészőhely-térképek birtokában végezhetők. A tenyészőhely-térképezés a csípőszúnyogok fejlődési helyeinek meghatározását és térképi ábrázolását jelenti. A hazai csípőszúnyog-tenyészőhelyek térképezése a technológiai lehetőségek terén jelentős eltéréseket mutat a nemzetközi gyakorlattól. Míg az Egyesült Államokban – a NASA kivitelezésében – a vízállásos gyepek helyének meghatározásához 1971-ben már infraszínes, 1979-ben pedig multispektrális légifotókat használtak, addig Magyarországon csak a 2000-es évektől kezdve vált általánossá a távérzékelési adatok témaspecifikus alkalmazása. 

A digitális légi felvételek alapján történő terepbejárások során GPS-t tartalmazó PDA készüléken kerülnek rögzítésre a tenyészőhelyekre vonatkozó legfontosabb abiotikus és biotikus adatok [földrajzi koordináta; vízhőmérséklet; vízmélység; víztér jelleg (állandó/ időszakos); víztértipológiai besorolás; hínárvegetáció borításértéke; vízfelszín fedettség mértéke; árnyékoltság mértéke; megnevezhető növénytársulás és jellemző növényfajok; lárvasűrűség; lárvaközösség fajösszetétele és mennyiségi viszonyai].

Munkacsoportunk az elmúlt évtizedben több sikeres, a ráfordított időt csökkentő, a pontosságot növelő térképezés-módszertani fejlesztést hajtott végre. Ennek egyike speciális élőhely-térképezésként kezeli a tenyészőhely-térképezést, mely azt a növényzeti mintázatot, ami magában foglalja a humán szempontból jelentős csípőszúnyog-együttesek tenyészőhelyeit, háttérmintázatként ábrázolja. Ennek a mintázatnak a térképezése egyben a tenyészőhelyek térképezését is jelenti. 

A másik fejlesztési irányt az jelentette, hogy a terepi vizsgálatok alapján ábrázolt foltok további elemzések „tanulóterületeiként” is kezelhetők. Ezek és a távérzékeléssel nyert adatok felhasználásával becslések (predikciók) végezhetők bizonyos tenyészőhely-típusok térképhelyes elhelyezkedésére vonatkozóan. Az összehasonlítás alapját az ábrázolt foltok színjellemzői adják. Ehhez leggyakrabban RGB-légifotókat vagy infraszínes légifotókat használunk. Előbbi a látható fény visszaverődését rögzíti, ezért az ábrázolt szín csak három színcsatornára bontható (piros, zöld, kék), utóbbi viszont a fény visszaverődését az infra tartományban (λ<=700 nm) rögzíti, a tenyészőhelyek felkereséséhez és a spektrális elemzésekhez is jobban használható.

Az indokolt gyérítések biztosítéka: a csípőszúnyog-monitoring

Egyre szélesebb körben ismert tény, hogy költséghatékony, eredményes és környezetkímélő csípőszúnyog-gyérítések csak szakértői monitorozásra építve kivitelezhetők.

Ennek során egyszeri alapfeladatként jelentkezik a csípőszúnyog-tenyészőhelyek alaptérképezése. Az ennek során elkészített digitális térképek felhasználásával az alábbi monitoring-rendszer szerinti munka már standardizált monitoring módszerek alkalmazásával folytatható.

A tenyészőhelyek állapotának, a lárvák fejlődésének és a csípésszámok alakulásának a folyamatos nyomon követése által nyílik csak lehetőség arra, hogy optimális időpontban történjen meg (a) a lárvák ellen irányuló biológiai gyérítés, (b) a biológiai úton nem kezelhető élőhelyekről kirepülő imágók kémiai gyérítése.

A lárvavizsgálatokhoz 15 cm átmérőjű vízi hálót használunk. A hálót a tenyészőhelyeken kis mélységben végighúzzuk a víz alatt, majd a belekerült lárvákkal együtt kiemeljük és gyűjtőedénybe öblítjük. A gyűjtött lárvákat laboratóriumban meghatározzuk. A határozás eredménye alapján megállapítjuk a lárvasűrűségét és annak humán szempontú jelentőségét.

A biológiai kezelések hatékonyságának meghatározása a víz felszínén úszó, ún. izolátorok segítségével történik. Ezek olyan vízfelszínen maradó edények, melyek víztere a tenyészőhely vizével folyamatos érintkezésben van. Az izolátorokba helyezett lárvák mortalitási mutatója alapján határozható meg a biológiai gyérítés hatásfoka, melynek minden esetben meg kell haladnia a 80%-ot.

Csípésszámot a mintavevő személyre 10 perc alatt leszálló, szippantócsővel begyűjtött nőstény csípőszúnyog egyedek száma alapján 1 órára vetítve állapítjuk meg (6 × a 10 perc alatt gyűjtött csípőszúnyogok egyedszáma).