Minden adat arra mutat, hogy egy újabb, hosszú évszázadok tapasztalatai alapján tipikusnak számítótól változatos telet hagyunk magunk mögött.

November folyamán, sokéves összevetésben, nagyon sok csapadék hullott az országban. A havi csapadékösszeg országos átlagban ~100 mm volt, ami a sokéves átlag mintegy kétszeresének számít. A legtöbb csapadék az ország északkeleti (120–160 mm) és délnyugati (100–140 mm) részein esett – a legkevesebb pedig az északnyugati országrészben (50–80 mm). A december szintén bővelkedett csapadékban, országos átlagban ~85 mm volt a havi összeg, mely szintén majdnem kétszerese a sokéves átlagnak – a területi eloszlás terén ekkor a Dunántúlon mutatkozott többlet. A fenti előzmények után januárban az ország területének nagy részén a lehullott csapadék mennyisége elmaradt a sokéves átlagtól, a Dunántúl nyugati és északnyugati részein, valamint az ország északkeleti részén haladta csak meg valamivel a megszokott értékeket. Az idei február – a tavalyi évhez hasonlóan – ismét a sokéves átlaghoz képest elmaradó csapadékösszegeket hozott; ráadásként extrém magas napi középhőmérsékletekkel.

A novemberi és decemberi intenzív csapadékhullásoknak köszönhetően, nem csak a Balaton és a Velencei-tó vízszintje emelkedett meg, de a téli ünnepi időszakban és január elején a Dunán jelentős kiterjedésű ártéri tenyészőhelyeket létrehozó mértékű áradás vonult le. A Tiszán egy a fentihez hasonló nagyságrendű áradás az elmúlt hetekben tetőzött.

A főbb vízfolyásaink szintjének további alakulását nagyban meghatározó vízgyűjtőterületi hóban tárolt vízkészlet jelenleg a Duna és a Dráva esetében a sokévi minimum alatti, az átlagos érték ötöde, a Tisza esetében pedig a sokévi átlag nagyjából 1%-a. Mindezek alapján folyóinkon hóolvadás eredetű érdemi áradás kialakulása nem várható.

A januárig tartó esőzések megteremtették a feltételeit egy kifejezett szúnyogos szezonnak, a száraz és meleg február viszont fordított valamelyest a helyzeten. Jelenleg azonban, tavaszi csapadékhullások esetén, továbbra is adottak a feltételei a csípőszúnyogok nagyobb tömegű fejlődésének a koranyári időszakban, de a tavaszi csapadékhullások esetleges elmaradása még aszályos időjárást, és ezzel járó kis egyedszámú szúnyogállományokat, is eredményezhet.

A korábbi csapadékhullásoknak köszönhetően a Balaton, a Velencei-tó és más nagyobb tavak parti zónája alkalmas a csípőszúnyogok fejlődéséhez, az üde gyepek és erdők vízállására ez kevésbé mondható el – a csípőszúnyoglárvák fejlődése mindig a korábban száraz, legalább 20 °C-os nappali hőmérsékleti viszonyok mellett, friss vízelborításban részesülő tenyészőhelyeken a legintenzívebb. A belvizes területeken, illetve a Duna árterén jelenleg ez utóbbi feltételnek nem, vagy csak kevésbé megfelelő, hosszú ideje meglévő pangóvizeket találunk. A melegedő időjárásban ezek is alkalmassá váltak (illetve válnak) az embert támadó fajok fejlődéséhez, de várhatóan azok kisebb egyedszámmal való kireptetésére lesznek alkalmasak csak.

A Tisza és mellékfolyóinak ártéri tenyészőhelyei azonban a szúnyogok fejlődése számára ideális időszak elején kerültek elöntésre, ezért azok biológiai gyérítése néhány hét múlva – a későbbi ártalom megelőzése érdekében – mindenképp indokolttá válhat. Hasonló mondható el a nagyobb tavak szegélyélőhelyeiről is. Az év jelen időszakában főképp az úgynevezett egygenerációs fajok fejlődése kezdődött el (évente egyszer rajzanak imágóik), azonban a fentiekkel párhuzamosan megjelenő, évente többgenerációs fajok első generációjának ritkítása is fontos – nem csak a korai ártalom csökkentése, de a későbbi generációk féken tartása miatt is.

(adatok: met.hu, idokep.hu és hydroinfo.hu) 

Szerző és fényképek: Pannónia Központ Kft. munkacsoport