Az utóbbi hetekben nagy hírveréssel került elő a kérdés, hogy ránk emberekre nézve vajon mekkora veszélyt jelent az, hogy a fogott dalos szúnyogok egy részéről kimutatták: hordozzák a szúnyogirtószer hatóanyagával szembeni rezisztenciát okozó gént.

Semekkora veszélyt sem jelent.

Évtizedek óta ismert, hogy bár a CO 2 -csapda tömegesen fogja a dalos szúnyogokat (1) , azonban a faj madarak vérével táplálkozik, ezért egyedeinek részesedése az emberi testen végzett csípés közbeni gyűjtések összegzett nagymintás adatsoraiban (pl. 145.332 csípés közben gyűjtött egyed) mindössze 0,01 % körüli 2,3 . Ez azt jelenti, hogy nincs hazánknak egyetlen olyan területe sem, ahol a dalos szúnyog képes volna a legcsekélyebb szerepet is játszani az embereket érintő szúnyogártalomban. Annak ellenére van ez így, hogy a dalos szúnyog Magyarországon rendkívül elterjedt faj és nagy egyedszámú állományokkal van jelen környezetünkben.

A „tudósok” azonnali reakcióját megelőzendő megjegyezzük, hogy a dalos szúnyognak (Culex pipiens pipiens) van egy biotípusa (Culex pipiens pipiens biotípus molestus), mely hevesen támadja az embert. A magyarul (kissé hibásan) házi szúnyognak hívott rovar lárvája és imágója azonban a szabadban nagyon ritkán fordul elő, földalatti vizekben fejlődik, és szúnyogártalmat is elsősorban ott képes okozni (innen is származik az angol neve: London Underground mosquito). Ez a szúnyog Magyarországon nagyon ritka, a csípés közben gyűjtött anyagokban a részesedése csak kicsit magasabb, mint a dalos szúnyogé (0,02 % 3 ).

Kicsit sem meglepő, hogy a dalos szúnyogok egy részénél sikerült genetikai módszerekkel kimutatni a szúnyogirtószer hatóanyagával szembeni rezisztencia génjét (fontos megemlíteni, hogy nem a gyérítések faj általi tömeges túlélése került kimutatásra). Egy rendszeresen szúnyoggyérített területen végzett CO 2 -csapdázás egy bizonyos százalékban nagy eséllyel gyűjt egyedeket, olyan állományokból melyek generációk óta egyhelyben fejlődnek (pl. ugyanabban az esővízgyűjtő hordóban). Egy bizonyos tekintetben az ilyen állományok olyan „beltenyészetek”, ahol a rezisztencia gén könnyen megjelenhet. Ezzel szemben a humán ártalmat okozó honos fajok az esetek túlnyomó részében kémiai módszerrel nem gyérített (pl. ártéri, országos védett természeti terület stb.) fejlődési helyekről származnak. Ebből adódóan a generációkon átívelő rezisztencia kialakulásához a szerrel találkozó egyedeknek tömegesen kellene visszarepülniük a fejlődési helyükre (mely nem lehet akárhol), majd ott szaporodniuk. Ennek rendszeres és tömeges bekövetkezte gyakorlatilag kizárható.

A szúnyogökológia tényeit alapul véve tehát az irtószerrel szembeni valódi rezisztencia kialakulásának a valószínűsége az embert támadó honos fajok esetében a természetes élőhelyeken, minimálisnak vehető.

Az inváziós fajoknál más a helyzet, azok ugyanis zömmel – a dalos szúnyoghoz hasonlóan – gyérített területeken fejlődnek. Itt viszont két dolgot is figyelembe kell venni, amikor a rezisztencia kialakulásának elméleti esélyeit vizsgáljuk: (1) a ház körüli vizek a csapadékhullásokat követően rapszodikus helyeken és időpontokban alakulnak ki, (2) az inváziós fajoknak az adott településen mindig vannak olyan állományai, amelyek az irtószerrel nem érintkeznek (nem kezelt településrészeken, vagy a kezelések során nem elérhető részeken élnek). Ezen okok miatt fennálló folyamatos génáramlás ugyancsak nem kedvez a rezisztencia kialakulásának.

Talán a fenti tények miatt nem találtak még a használt irtószerrel szembeni rezisztencia jelenlétére utaló gént az embert csípő honos és inváziós fajok között.

Szerző és fényképek: Pannónia Központ Kft. munkacsoport

Fontosabb háttéranyagok, vizsgálatok:

1 https://doi.org/10.2987/22-7078

2 https://pkkft.hu/assets/files/f005.pdf

3 https://pkkft.hu/assets/files/Magyaro_szunyogmonografia_final_nyomdaba.pdf

#csiposzunyog #2025 #szunyoggyerites #szunyogirtas #dalosszunyog #szanyogartalom #rezisztencia